KEDVES LÁTOGATÓNK!
Honlapunk nemrégiben újjáépült. Az egyes részek feltöltése folyamatosan történik. Sok funkció még nem, vagy csak korlátozottan használható. Dolgozunk azon, hogy tartalmas, sok információt hordozó felületet hozzunk létre. A teljes feltöltésig szíves türelmüket kérjük!

Római katolikus templom

1911-ben vetődött fel egy templom építésének a gondolata. A tervek elkészülnek, de az építkezés a világháború miatt meghiúsult; később azonban (jelentős adományoknak és összefogásnak köszönhetően) sikeresen felépítették. A templomot Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték fel. A templom 2003 óta műemlék.

A templomkertet is érdemes megtekinteni a templommal együtt, kellemes hűs pihenőhely.

 

 

 

A virágos falu

 

A községben a kilencvenes évek elején bontotta ki szárnyait a falusi turizmus, ami az itt élő emberek vendégszeretetére épített és épít ma is.

A település az egész megyében ismert a virágos utcáiról és házairól. A rendezett, tiszta és virágaiban bővelkedő környezet egy „Virágos első helyezést”, majd egy Müncheni különdíjat hozott a településnek a kilencvenes évek közepén. „OSCAR”- Díjunk is van, amit a falu dinamikus fejlődésével „hívott a világra”. Falusias ízeink, a vendégszeretet, a tiszta, rendezett és csendes, biztonságos környezet a vendégek kikapcsolódására is alkalmassá teszik a települést.

 

  • kitűnő kirándulási lehetőséget nyújt természetjáró vendégeinknek a két Pusztamérges határában lévő védett terület, a Mérgesi puszta, és a Mérgesi Láperdő,
  • a tiszta, virágos települést lovasfogaton körbejárva megpihenhetnek vendégeink a helyi borosgazdák valamelyikének hűs pincéjében (Farkas testvérek, Kószó pince, Berla Bor Kft.)
  • évente megrendezésre kerülő gasztronómiai rendezvényeink kül- és belföldi tuiristák százait csalogatják településünkre

Go to top