Tűzoltók közgyűlése

Február 29-én tartotta évi rendes közgyűlését a Pusztamérges Községi Szent Flórián Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A fennállásának 90 éves évfordulóját (is) ünneplő egyesület a település legrégebbi civil szervezete. „Nála csak Pusztamérges, mint önálló település a régebbi közösség, ám nem sokkal a község alapítása után a tűzoltóság is létrejött” – mondta köszöntőjében Dr. Papp Sándor polgármester.

A közgyűlésen képviseltették magukat a szakmai szervezetek, tűzoltóságok, a Katasztrófavédelem, a környező települések önkéntes ill. hivatásos tűzoltó szervezetei és a határon túli (kishegyesi) Maronka Károly Önkéntes Tűzoltó Testület, testvér egyesület is. Jelen voltak a tűzoltókat segítők, támogatók, akikre évek óta számíthatnak a lánglovagok.

A közgyűlés előtt Negyela Zoltán plébános úr megáldotta az egyesület zászlaját, hiszen mint annyi más területen, a szakmai hozzáértésen kívül a tűzoltásban is nagyon fontos a hit és elhivatottság. A közgyűlés megtárgyalta a 2019-es esztendőről szóló beszámolót, a költségvetés és támogatások alakulását, valamint köszöntötték a jubiláló 10, 20 és 50 éves szolgálati viszonnyal rendelkező tagokat. A szakmai munkát követően – a hagyományokhoz híven – vacsorával, és zenés mulatsággal köszönték meg a tagok munkáját, a segítők támogatását. A jubileumi év során a közeljövőben több programmal is jelentkezik majd az egyesület.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.