Csongrád-Csanád megye Tortája

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat 2021. június 4-én, Trianon 101. és a megye névváltoztatásának első évfordulója alkalmából hirdette meg a „Csongrád-Csanád Megye Tortája” versenyt. Erre kreatív, izgalmas ötletekkel megalkotott, lehetőleg Csongrád-Csanád megye járásainak gyümölcseivel, jellegzetes ízvilágával készült, vagy a megyével összefüggésbe hozható tortákat várunk. A versenyre csak cukrászdák, vagy vendéglátó tevékenységet folytató vállalkozások nevezhetnek, magánszemélyek nem. Minden versenyző maximum 2 tortával nevezhet.

A szakmai zsűri kétfordulós értékelés után hirdeti ki a győztest. Az első körben a nevezett tortákból járásonként választja ki anonim módon a zsűri a nyertes tortát, majd a második körben a járások nyertes tortái mérettetnek meg. Az előre meghatározott értékelési szempontok szerint a zsűri döntése alapján 8 torta jut tovább a döntőbe: járásonként egy-egy, a szegedi járásból pedig kettő. Közülük kerül ki végül a megye legjobbja.

A megye tortájának nagyközönség előtti bemutatására 2022-ben Ópusztaszeren kerül majd sor.

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat 300 millió forint támogatást nyert az Európai Szociális Alapból a „Megyei identitás erősítése” című és TOP-5.3.2-17 kódszámú felhívás keretében. „A Csongrád-Csanád Megyei identitás erősítése” című TOP-5.3.2-17-CS1-2020-00001 kódszámú projekt átfogó célja a megye településeinek, térségeinek közösségteremtő kezdeményezése és cselekvőképességének fejlesztése, a közösségi, térségi identitás erősítése az adott célterületen élő helyi lakosság körében. A megye térségében élő közösségek identitásának erősítésében kiemelt szerepet töltenek be a programok, rendezvények, melyek segítik a társadalmi aktivitás és együttműködés erősödését. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, mely vissza nem térítendő támogatás.

Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Sajtószolgálata

A verseny szakmai fővédnökének Erdélyi Balázst, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének szakmai elnökét kértük fel. Mint elmondta, a Megye Tortája versenyt az idén 15. alkalommal megrendezett Magyarország Tortája verseny már jól bevált tematikája alapján fogják lebonyolítani. „A nevező cukrászoktól olyan új, kreatív alkotásokat várunk, melyekben a Csongrád-Csanád Megye jellegzetes gyümölcsei, zöldségei és fűszerei kapnak főszerepet. A szakmai zsűri az anonim zsűrizési kör után javaslatot tesz a továbbjutó torták készítőinek, akik majd a döntőre már ezek alapján tudnak felkészülni.

A döntőben a zsűri előtt, élőmunkával kell majd elkészíteniük a versenyzőknek a tortákat, ahol a zsűri ellenőrizni fogja a technológiát és a receptek pontos betartását. A magyar cukrászok híresek a kreativitásukról, reméljük, hogy ebben a versenyben is minél többen megmérettetik majd magukat. A Magyar Cukrász Ipartestület örömmel vesz részt ebben a kezdeményezésben, szakmai segítséget nyújt a versenyben.”

A nevezéseket november 15-ig várjuk a megyetorta@csongradcsanad.hu e-mail címre. A nevezési lap mellé csatolni kell a receptet, az elkészítés pontos technológiai leírását, valamint a tételes, teljes árkalkulációt is.

Csongrád-Csanád Megye Tortájának gondolata már a 2020. június 4-i névváltozás alkalmával megfogalmazódott, de akkor a vírushelyzet miatt elhalasztottuk a verseny meghirdetését.

„A Csongrád-Csanád Megyei identitás erősítése” című, TOP-5.3.2.-17.CS1-2020-00001 kódszámú projekt pozitív elbírálásban részesült a tavalyi évben. A pályázat keretén belül a lakosság megyei identitását, megyénkhez való kötődését szeretnénk növelni, többek között hagyományőrző, egészségmegőrző és környezettudatos programokkal a megye számos területén, kistelepülésein. Célunk a megye járásaiban megszervezett rendezvények, fotó- és videopályázat, kiadványok, illetve honlap és applikáció által a megye területén élőket egy közösséggé formálni.

E cél megvalósításában a megyei cukrászok alkotómunkájára is számítunk a Megye Tortája verseny meghirdetésével. A versenyt a névváltozás első évfordulóján Szegváron, a Károlyi-kastélyban, a korábbi vármegye háza épületében hirdette meg a Megyei Közgyűlés elnöke, Gémes László.

Szeged, 2021. szeptember 23.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük