Informatikáról – idősebbeknek

A környezetünkben egyre több az „okos eszköz” (mobiltelefon, tablet, tévé, fűnyíró, fűtési rendszer, stb.) amiből a leginkább elterjedtebbekkel, a mobilokkal, táblagépekkel és laptopokkal ismerkedhettek – elsősorban az idősebbek.

Számtalan felhasználási lehetőség létezik. Ezek mindegyikére nem lehet kitérni a több alkalomra szervezett előadásokon sem, de a leggyakrabban használt applikációkat és segédprogramokat, valamint ezek használatának gyakorlását szeretnénk megvalósítani. Akinek van saját eszköze, természetesen használhatja (hiszen azzal fog dolgozni odahaza is) aki viszont még nem rendelkezik ilyennel, annak rendelkezésére bocsátunk oktató készüléket a foglalkozásokon.


A szeptember elején tartott szemléletformáló és „kedvcsináló” előadáson az informatika után érdeklődők betekintést kaptak az alapvető felhasználási lehetőségekbe, csevegő-, levelező-, lejátszó programok használatába, illetve a használat során felmerülő „buktatók és zsákutcák” elkerülésére is elhangzottak javaslatok, tanácsok.

A program ez alkalommal külső előadók közreműködésével valósítottuk meg; részben azért, hogy az előadás stílusa és lendülete kicsit más legyen, mint a házon belül megszokott előadásmód, másrészt új megközelítésben, más összefüggésekkel és példákkal változatosabb lehetett az átadandó ismeretanyag – pedig a táblagépek, okostelefonok használata (szinte) ugyanolyan.

Gyakorlatias, megoldásközpontú előadást hallhattak az érdeklődők, kevés elméleti ismerettel, hiszen a program témája is a köznapi használat, a funkciók nyújtotta lehetőségek minél jobb kiaknázása volt. Felmerült a résztvevőkben, hogy az ezek mögött megbúvó elvek és elméleti ismeretek is felszínre kerüljenek, a DJP Pont pedig – mint az információk és informatikai ismeretek átadásának egyik színtere – mindenki számára nyitott az ilyen természetű igényekre.
Ennek megfelelően a betakarítási munkák befejezése után a felhasználók tudásszintjének megfelelő eloszlásban, 4-6 fős kis csoportokban tervezzük majd a foglalkozásokat, hogy azután minden érdeklődő önállóan, az igényeinek megfelelően használhassa odahaza az eszközeit.

A programról szóló beszámoló – teljes terjedelmében – a DJP Pont Pusztamérges honlapján olvasható, ahol a szolgáltatási hellyel kapcsolatos témájú írásokat talál…

Csala István, DJP mentor

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.