KönyvtárMozi, múltidéző

A könyvtárban nem csak olvasunk. Filmet nézünk, kézműveskedünk, beszélgetünk művészetről, színészekről. Egy ilyen alkalommal Rozsiné Katika felolvasott egy fejezetet Papp Antalné családtörténeti visszaemlékezéséből. Katika a család leszármazottja, kiegészítette néhány emlékfoszlánnyal a leírtakat, amely újabb élénk beszélgetést, emlékezést indított el. Ilyen módon is megemlékezünk múltunk történéseiről, hiszen azok az utókornak is a részeivé válnak – velünk együtt.

KönyvtárMozi program keretében a Körhinta című 1956-ban bemutatott filmdrámát nézhették meg az érdeklődők. A filmet 1956-ban Cannes-ban Arany Pálmára jelölték.Törőcsik Mari első filmszerepe, mely nemcsak a hazai sikert, de a nemzetközi ismertséget is meghozta a számára.Fábri Zoltán alkotását 1968-ban a Magyar Filmművészek Szövetsége beválasztotta a tizenkét legjobb magyar film közé, 2012-ban pedig felvették a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar alkotás listájára is.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.