Lekerültek a táblák

Leszereltük az „i” betűs, turista információra utaló tábláinkat a közterületeken. A hajdani tourinform irodát jelölni hivatott forgalomtechnikai eszközök (jelzőtáblák) három helyszínen voltak megtalálhatók, de azok mára már funkciójukat vesztették. A helyi lakosok számára nyilvánvaló eme körülmény, de a településre érkező vendégek nem tudhatják, hogy a jelölt szolgáltatás ténylegesen működik-e még…

Ezzel kapcsolatban – a helyzet és a folyamat teljes átláthatósága, érthetősége érdekében – közzétett közlemény a következőképpen fogalmaz:

„… A szakszerű és folyamatos működést koordináló Magyar Turizmus ZRt. feladatait a Magyar Turisztikai Ügynökség vette át és a Tourinform hálózat infrastrukturális megújítását 2019-ben kezdte meg. Ekkor valósult meg a Tourinform brand arculatváltása, így az irodák az országmárkával harmonizáló új vizuális megjelenést kaptak. Ennek a folyamatnak volt a része az a felülvizsgálat is, amely során az érvényes névhasználati szerződéssel és tényleges működéssel bíró irodák elérhetőségét, megközelíthetőségét, online térben való fellelhetőségét is vizsgálták… a község kezelésében és/vagy üzemeltetésében lévő elektronikus felületekről már korábban kivezetésre került. Mivel a turista információ elérhetőségére utaló „i” KRESZ táblák bevonása nem történt meg és a korábbi szolgáltatási hely (Művelődési Ház) ilyen jellegű tevékenységet már nem végez, ezen észrevételre reagálva Pusztamérges Községi Önkormányzat intézkedett a szóban forgó információs táblák haladéktalan bevonásáról és leszereléséről. Egyúttal felkérjük a közérdekű telefonszámokat, információkat, címeket közzétevő, megjelenítő médiumok üzemeltetőit, hogy a kezelésükben lévő felületekről a szóban forgó – nem létező – Tourinform irodára utaló információkat szíveskedjenek eltávolítani.

a KÖZLEMÉNY teljes szövege ITT tekinthető meg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük