Megyei identitás erősítése 14.

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Apátfalván tartotta következő rendezvényét, ahol a helyi kultúra és a település értékei kiemelt szerepet töltöttek be. A megnyitón Szekeres Ferenc polgármester köszöntötte a gyerekeket és a hagyományőrzés fontosságáról beszélt a fiatal közönségnek. A program a Jövőnkért Néptáncegyüttes fergeteges táncaival vette kezdetét, amelyet a cigány kultúra, tánc és zene bemutatása követett az Apátfalva Község Cigány Nemzetiségi Önkormányzat hagyományőrző csoportjának közreműködésével.

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat 300 millió forint támogatást nyert az Európai Szociális Alapból a „Megyei identitás erősítése” című és TOP-5.3.2-17 kódszámú felhívás keretében. „A Csongrád-Csanád Megyei identitás erősítése” című TOP-5.3.2-17-CS1-2020-00001 kódszámú projekt átfogó célja a megye településeinek, térségeinek közösségteremtő kezdeményezése és cselekvőképességének fejlesztése, a közösségi, térségi identitás erősítése az adott célterületen élő helyi lakosság körében. A megye térségében élő közösségek identitásának erősítésében kiemelt szerepet töltenek be a programok, rendezvények, melyek segítik a társadalmi aktivitás és együttműködés erősödését. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, mely vissza nem térítendő támogatás.

A nap folyamán kézműves foglalkozásokkal készültek a gyerekek a tavaszra. Az elkészített remekműveket minden gyerek hazavihette. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark múzeumpedagógusaival bőrözésre is lehetőség nyílt, és betekintést nyertek az érdeklődők az Árpád népe történetébe. A rendezvényen az apátfalviak bemutatták a megyei szinten híres Pátfolvai Parasztolimpiájukat, amelynek keretei között a régi korok játékait ismerhették meg, és próbálhatták ki a látogatók. A Parasztolimpiát az Apátfalvi Faluház vezetője, Vargáné Nagyfalusi Ilona mutatta be az érdeklődőknek. Az ebéd előtti mozgást a Csongrád Megyei Diáksport Egyesület biztosította az 5. és a 6. évfolyamos tanulóknak. Az egyórás, izgalmakkal teli testnevelés óra végezetével rövid ebédszünet következett.

A Nemzeti Művelődési Intézet munkatársai Hungarikum játszóházzal és Apátfalva Község értékei kiállításával és bemutatásával vonták be az érdeklődőket kultúránk, értékeink megismertetésébe, a résztvevők lelkesen illesztették össze a Feszti Körkép részletének puzzle darabjait. A Magyar Vöröskereszt jóvoltából a résztvevők egy oktató babán megismerhették és megtanulhatták az újraélesztési technikáját. A gyerekek a sebkötözést az önkéntesek vezetésével egy barátságos, nagy plüss macin tudták gyakorolni.

Tariné Tóth Hajnalka, a helyi Kerekes Márton Népdalkör és Citerazenekar vezetője részletesen bemutatta a fiatal közönségnek kedvenc hangszerét, a citerát, majd közösen énekelték a fülbemászó ritmusú népdalokat. A rendezvény keretei között az apátfalvi termelők, kézművesek, árusok olyan vásárt tartottak, ahol a termékek elkészítésének folyamatait is bemutatták. Vígh Antal, kaskötő mester tanította a gyerekeket és a felnőtteket a tökéletes kötés fortélyaira. Az Apátfalvi Nyugdíjasok Csoportja a csigatészta készítés folyamatait mutatta be, és a vállalkozó szelleműek ki is próbálhatták, e ma már ritkaságnak számító kézműves tésztakészítést. Apátfalva Község Önkormányzatának Start Mintaprogram keretében tenyésztett jószágok húsából készült szalámit és kolbászt kóstoltattak a helyi közmunkások. A Mívesház Manufaktúra pedig különböző textíliákat sorakoztatott fel. Az Apátfalvi Gazdakör a hagyma és gyökér termékeit mutatta be, Deszpot László gazda pedig pálinka-különlegességeit állította ki.

A rendezvényt a Molnár Dixieland Jazz zenekar fellépése zárta, amelyet a lelkes nézőközönség hatalmas tapssal köszönt meg.

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat sok szeretettel várja a Kedves Érdeklődőket 2022. január 28-án, a programsorozat következő állomásán, Csanyteleken. Ismerjük meg együtt megyénk településeinek sokszínűségét!

A projektet a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat valósítja meg 2021.01.01-2022.09.30 között.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg. A projektről bővebb információt www.csongradcsanad.hu/identitas aloldalon olvashatnak.

További információ kérhető:
Katona-Lázár Mária
lazar.maria@csongradcsanad.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük