Megyei identitás erősítése 2.

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Szegeden, a FOKA-n tartotta rendezvénysorozatának következő állomását, melyet Dr. Polner Eörs alelnök nyitott meg. A Tisza-parti helyszínen megyei termelők mutatták be portékáikat, a látogatók kóstolhattak mézet, levendulatermékeket, tartósítószer-mentes lekvárokat és szörpöket, füstölt paprikát, szarvasgombából készült finomságokat és ismerkedhettek az ékszer készítéssel, és a fafaragással is.

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat 300 millió forint támogatást nyert az Európai Szociális Alapból a „Megyei identitás erősítése” című és TOP-5.3.2-17 kódszámú felhívás keretében. „A Csongrád-Csanád Megyei identitás erősítése” című TOP-5.3.2-17-CS1-2020-00001 kódszámú projekt átfogó célja a megye településeinek, térségeinek közösségteremtő kezdeményezése és cselekvőképességének fejlesztése, a közösségi, térségi identitás erősítése az adott célterületen élő helyi lakosság körében. A megye térségében élő közösségek identitásának erősítésében kiemelt szerepet töltenek be a programok, rendezvények, melyek segítik a társadalmi aktivitás és együttműködés erősödését. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, mely vissza nem térítendő támogatás.

Sajtóközlemény

A nap folyamán a gyermekek lelkes résztvevői voltak a közlekedésbiztonsági- és bűnmegelőzési vetélkedőnek. A Csongrád-Csanád Megyei Tűzmegelőzési Bizottság bemutatta az érdeklődőknek a tűzoltó gépjárművüket és annak felszereléseit, a beszélgethettek hivatásos tűzoltókkal. Sokan éltek az általános állapotfelmérés-, vérnyomás- és vércukor mérés, EKG vizsgálat lehetőségével, a kisebbek pedig megismerkedhettek a Teddy Maci kórházzal a SZOTE On Tour jóvoltából.

A Magyar Vöröskereszt önkéntesei segítségével az elsősegélynyújtás és az újraélesztés mozzanatait sajátíthatták el a gyerekek. A rendezvényen a Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád-Csanád Megyei Igazgatósága értéktári bemutatót tartott és hungarikum játszóházzal mutatkozott be a látogatóknak.
A színpadon a megyei sportegyesületek közül a New Generation Fight Team bemutatója után, a HIKO Alapítvány képviseletében, Bagi Alexandra mozgatta át a gyermekeket egy közös tornával, és játékos formában megismertette őket a Nippon Zengo alapjaival.
A Királydinnye Citerazenekar a népi hagyományok világába varázsolta a közönséget, amelynek folytatásaként a Jövőnkért Néptáncegyüttes Dél-Alföldi táncokat mutatott be.

Délután a Csongrád Megyei Diáksport Egyesület közreműködésével Sportfesztiválon mozgatták meg a szegedi diákokat. A vetélkedő végén az Egyesület elnöke, Kiss Attila értékelte a tanulók teljesítményét, majd Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke köszönte meg a nagy létszámú érdeklődést és részvételt. A sikeres versengést ajándékcsomaggal jutalmazták, amit minden résztvevő gyermek egyformán kapott. A díjkiosztón Gémes László megyei elnök segítségére volt Kiss Attila, a Diáksport Egyesület elnöke, Bartók Csaba, korábbi válogatott kézilabdázó, illetve Sallainé Kovalik Krisztina, a Szegedi Tankerület munkatársa.

A tartalmas nap végén a színpadi műsor a Bokros Trió feat Steve Savanya – Gyöngyszemek Koncertprogrammal fejeződött be.

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat sok szeretettel várja a kedves érdeklődőket 2021. szeptember 17-én Szegváron, a programsorozat következő állomásán. Ismerjük meg együtt megyénk településeinek sokszínűségét!

A projektet a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat valósítja meg 2021.01.01-2022.09.30 között. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat
Sajtószolgálata

A projektről bővebben a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat honlapján olvashatnak.
Előzmény: Megyei identitás program indító / Megyei identitás erősítése 1. /

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük