Megyei identitás erősítése 20.

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Kisteleken a Klebelsberg Művelődési Központban tartotta következő rendezvényét, ahol a hagyományőrzés, a kulturális- és sportprogramok is szerepet kaptak. A megnyitón Nagy Sándor polgármester köszöntötte a résztvevőket és a helyi iskola gyermekeit, a hagyományőrzés fontosságáról beszélt a közönségnek.

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat 300 millió forint támogatást nyert az Európai Szociális Alapból a „Megyei identitás erősítése” című és TOP-5.3.2-17 kódszámú felhívás keretében. „A Csongrád-Csanád Megyei identitás erősítése” című TOP-5.3.2-17-CS1-2020-00001 kódszámú projekt átfogó célja a megye településeinek, térségeinek közösségteremtő kezdeményezése és cselekvőképességének fejlesztése, a közösségi, térségi identitás erősítése az adott célterületen élő helyi lakosság körében. A megye térségében élő közösségek identitásának erősítésében kiemelt szerepet töltenek be a programok, rendezvények, melyek segítik a társadalmi aktivitás és együttműködés erősödését. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, mely vissza nem térítendő támogatás.

sajtóközlemény

Az egészségmegőrzés alappillére a sport, a megnyitót követően a helyi iskola sportcsarnokában sportprogram vette kezdetét Bagi Alexandra világbajnok vezetésével, aki karate oktatást tartott, és megismertette a gyermekeket e sport alapjaival. A küzdősportok megismerése még nem ért véget, mert Sipos Dániel és csapata Jiu-jitsu edzéssel várta a lelkes gyermekeket, akik vidám hangulatban követték minden mozdulatát. A folytatásban a Csongrád Megyei Diáksport Szövetség várta a gyerekeket több állomásból álló ügyességi feladatokkal, melyeket csapatban hajthattak végre. A sok mozgásban elfáradt ifjú sportolók mindannyian ajándékban részesültek, melyet Kormányos Sándor mezőgazdasági tanácsnok, és Nagy Sándor polgármester közösen adtak át a gyermekeknek. Mindeközben a Művelődési Központ színpadán felléptek a Pro-Art Elit Egyesület és Művészeti Iskola versenytáncosai, akik színvonalas előadásukkal elkápráztatták a nézőközönséget.

A nap folyamán a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat kollégái segítségével a Húsvét és a tavaszvárás jegyében készültek kézműves alkotások. Az újdonsült művészek boldogan vitték haza az elkészült díszeket. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark múzeumpedagógusaitól a bőrrel való bánásmód fortélyait sajátíthatták el a résztvevők, velük bőr karkötőt, és kulcstartót készíthettek. Betekintést nyerhettek az Árpád-kori életbe, öltözetbe, és harcászatba, melyeket különböző szemléltető tárgyak segítségével mutattak be a múzeumpedagógusok. Az Ópusztaszeri Emlékpark Pusztaházának környezetvédelmi foglalkozása során a madarak hétköznapi életét mutatták be. Ismertették, hogy mivel táplálkoznak, hogyan választanak párt, miként készítenek fészket tollas barátaink, melyet érdeklődéssel hallgattak a látogatók.

Közös mézeskalács díszítésben is részt vehettek a gyermekek Lukácsné Buha Szilvia népi iparművész segítségével, tavaszi és húsvéti formákat díszíthettek ki, melyeket a kreatív alkotók egy része jóízűen el is fogyaszthatott már a helyszínen. A nap során interaktív ifjúsági szemléletformáló előadást hallgattak meg a 8. osztályos gyerekek Drimba Tibor, Maroslele Község polgármestere jóvoltából, aki beszélt a káros szenvedélyekkel való találkozásról, annak hatásairól, a börtönről, és az azt követő életről, továbbá a zaklatás fogalmáról is, melyet a gyermekek döbbent figyelemmel hallgattak végig, azonban jó tanácsokkal telve távoztak. A Kisteleki Egészségfejlesztési iroda szakképzett dolgozói várták a gyermekeket és felnőtteket egyaránt étrendi tanácsadásra, és testtömegindex mérésre, ahol sok hasznos tanáccsal látták el az érdeklődőket.

Nemzeti Művelődési Intézet munkatársai Hungarikum játszóházzal készültek a gyermekeknek, játékos formában mutatták meg megyénk különleges, sokszínű értékeit. Legkedveltebb játékok között szerepelt az érték puzzle, és a nagy méretű érték kocka, mely helyes forgatásával láthatóvá vált többek között a sokak által ismert Pick szalámi és a Szegedi Dóm is. A helyi termelők is képviseltették magukat, a látogatók megismerkedhettek a gyógynövények jótékony hatásaival és illatával, levendula szörpöt, homoktövis levet, és mézet is kóstolhattak. Ezen felül házi sajtot és túrót is fogyaszthattak, és díszített evőeszközöket, bögréket, kézműves termékeket csodálhattak meg.

A Szegedi Hivatásos Tűzoltóság elhivatott kollégái a nap során bemutatták jól felszerelt gépjárművüket, védőfelszereléseiket és eszközeiket, melyeket a gyermekek legnagyobb örömére ki is lehetett próbálni. A Tűzoltóság kollégái játékos feladatokkal segítségével hívták fel a figyelmet a tűzgyújtás és a szén-monoxid mérgezés veszélyeire. Csongrád-Csanád Megyei Rendőrkapitányság közlekedésbiztonsági vetélkedővel készült a gyermekek számára, és egy VR szemüveg, más néven „részeg szemüveg” kipróbálására is volt lehetőség, mely szimulálta milyen a világ ittas állapotban. Közlekedésbiztonsági tesztek kitöltése után apró ajándékokkal kedveskedtek a rendőrség kollégái a gyermekeknek.

Délután folyamán a Kisteleki Kertész- és Kertbarát Kör készült a résztvevők számára üstben főtt babgulyással, melyet mindenki jó étvággyal fogyasztott. A hagyományok megelevenedtek a színpadon, mikor a Jövőnkért Néptáncegyüttes tehetséges táncosai bemutatták táncaikat a nézőközönségnek, szemet gyönyörködtető népviseletbe öltözve, fergeteges hangulatot varázsolva. Ezt követően a Kisteleki Diák fúvószenekar előadása következett a színpadon, akik csodás összhangban játszották hangszereikkel a szebbnél szebb dalokat, a közönség hangos tapssal jutalmazta előadásukat.

A rendezvényt a Zűrös Banda remek hangulatú koncertje zárta, melyet kicsik és nagyok egyaránt élveztek, méltó befejezése volt ennek a szép napnak.

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat sok szeretettel várja a Kedves Érdeklődőket 2022. március 30-án, a programsorozat következő, huszonegyedik állomásán, Ópusztaszeren. Ismerjük meg együtt megyénk településeinek sokszínűségét!

A projektet a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat valósítja meg 2021.01.01-2022.09.30 között. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
A projektről bővebb információt www.csongradcsanad.hu/identitas aloldalon olvashatnak.

További információ kérhető:
Katona-Lázár Mária
lazar.maria@csongradcsanad.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük