Megyei identitás erősítése 28.

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat huszonnyolcadik állomását Kövegyen tartotta a Megyei Önkormányzat. A rendezvény helyszíne a kövegyi Sportpálya volt, ahol számos program várta a kikapcsolódni vágyókat. A megnyitó után a szomszédos településről érkező, Csanádpalotai Hagyományőrző Néptánccsoport adta elő műsorát, majd egy egészséges életmóddal kapcsolatos beszélgetésen és közös tornán vett részt a közönség, amelyet a HIKO Alapítvány vezényelt le.

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat 300 millió forint támogatást nyert az Európai Szociális Alapból a „Megyei identitás erősítése” című és TOP-5.3.2-17 kódszámú felhívás keretében. „A Csongrád-Csanád Megyei identitás erősítése” című TOP-5.3.2-17-CS1-2020-00001 kódszámú projekt átfogó célja a megye településeinek, térségeinek közösségteremtő kezdeményezése és cselekvőképességének fejlesztése, a közösségi, térségi identitás erősítése az adott célterületen élő helyi lakosság körében. A megye térségében élő közösségek identitásának erősítésében kiemelt szerepet töltenek be a programok, rendezvények, melyek segítik a társadalmi aktivitás és együttműködés erősödését. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, mely vissza nem térítendő támogatás.

sajtóközlemény

A park egyik részén a hódmezővásárhelyi Alföldi Szabadidő Egyesület – Hód Baranta Szakosztályával alkalma nyílt az érdeklődőknek az íjászat, ostorcsattogtatás és egyéb katonai harci formák kipróbálására. A gyerekek érdeklődően vettek részt a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat dolgozóival kézműves foglalkozásokon. Lehetőség nyílt gyöngyfűzésre, hajtogatásra, ragasztásra, hűtőmágnesek készítésére.

A helyi családok csapatokat alkotva főzőverseny keretei között mérhették össze tudásukat. Volt, aki kolbász- és hurka sütéssel, volt, aki halászlé főzéssel készült. Kövegy Község Önkormányzata bográcsos babgulyással nevezett. A résztvevő csapatok munkáit ebédidőben kóstolhatták a látogatók. A Megyei Önkormányzat lekváros batyut és buktát biztosított desszertként.

Kabai Alex a főzőverseny ideje alatt adott koncertet, megteremtve ezzel mind a főzéshez, mind pedig a rendezvény többi programjához a jó hangulatot. A nap folyamán a csanádpalotai Csibész Egyesület különböző gyerekprogramokkal várta az érdeklődőket. A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat kiadványai és a megye településeiről szóló imázsfilmek egész nap megtekinthetők voltak. A Virgonckodó népi, hagyományos fajátékok felejthetetlen élményt nyújtottak a rendezvény összes résztvevőjének, a digitális világot kizárva, kicsik és nagyok egyaránt szívesen játszottak ezekkel az eszközökkel.

A már megszokott módon megyei termelők, kézművesek is megmutatták munkáikat. Kitelepült a kisteleki Levendulatündér, aki a helyi érdeklődőket is sok tanáccsal látta el a levendula felhasználásának lehetőségeiről. A közeli Apátfalváról is érkeztek kézművesek, akik bemutatták a településükre jellemző munkákat. A kedvenc stand pedig a csigatészta készítő asszonyoké volt, a jelenlévők nagy érdeklődést mutattak a fortélyok elsajátítására.

Ebéd után Madzag Jankó és Nyúl Dani című bábjátékot láthattak a nézők a Kacagó Bábszínház előadásában. A színpadon Csák László és Barátai koncerttel folytatódott a program, majd a Jövőnkért Néptáncegyüttes előadását láthatta a közönség.

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat sok szeretettel várja a Kedves Érdeklődőket 2022. szeptember 09–én, a programsorozat következő állomásán, Szeged-Szőregen.

A projektet a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat valósítja meg 2021.01.01-2022.09.30 között.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg. A projektről bővebb információt www.csongradcsanad.hu/identitas aloldalon olvashatnak.

További információ kérhető:
Katona-Lázár Mária
lazar.maria@csongradcsanad.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük