
Elődeink nyomán – helytörténeti séta
“Amíg időd van, gyűjts el nem múló kincseket!” – áll Pusztamérgesen a Kegyeleti Park egy kőkeresztjén. Sétánk keretében meglátogattuk Krémer Mária Wunibalda, a rendház egykori főnöknője sírját, majd egy településen átvezető gyaloglás után a Farkas Pincészetbe látogattunk, ahol Pusztamérges hírnevét megalapozó szőlővel és borral kapcsolatos , mára már történelemmé vált tárgyakkal és történetekkel ismerkedhettünk meg.
2019. május 10.
Egy sportos nap régen és ma – vetítés
A vetítésen az Általános Iskola egykori tanárának, Balla Vincének – a település díszpolgárának – videó archívumából egy hajdani Pusztamérges Kupa tájfutó versenyen készült felvételét választottuk. A film “szereplői” és a versenyzők mára tisztes szülők, családanyák és családapák; nem egy közülük már unokákkal is büszkélkedhet. Az 1998-as archív felvétel megtekintése sok emléket előhozott a résztvevőkből, akik a film után sokáig beszélgettek a hajdani sportsikerekről, a szervezés részleteiről – és arról is, hogy jelenlegi kapcsolatrendszerüket, lehetőségeiket hogyan lehetne hasznosítani a (település) közösségi- és sportéletének fellendítésében.
2019. május 9.
Pillanatok a közelmúltból – fotókiállítás
Színjátszók, táncosok, sportolók, önkéntesek és munkahelyi közösségek megörökített pillanatait az előcsarnokban felsorakoztatott fotókon tekinthették meg, melyek a jövőbe vezető utat is mutatják, emlékezve a régi sikerekre és összetartásra.
2019. május 7-10.