Ping-pong v.2

Volt egyszer egy szép emlékű, jól sikerült bajnokság… íme a folytatás! A tavaszi karantén előtt pár nappal került megrendezésre az első forduló – amiről akkor még nem lehetett tudni, hogy majd „sorszámozva” lesz ez a bajnokság.

http://teszt.pusztamerges.hu/egy-sikeres-ping-pong-verseny/
az 1. alkalomról még aznap este beszámoltunk

A résztvevőkben már akkor megfogalmazódott, hogy annyira jó bajnokság és jó hangulat kerekedett, hogy ilyet még szervezni kellene. A folytatással arra is gondoltunk, hogy lehet melegíteni és hátha a sorsolás összehozza az 1. forduló játékosait revansot venni… vagy legalább javítani az akkori teljesítményükön… A feltételek ugyanazok voltak – a helyszín szintén. A jelentkezők már a délutáni órákban kezdtek szállingózni egy kis bemelegítés reményében; a 18 órakor kezdődő verseny előtt pedig a sorsolást 17:30-tól hozta össze Krisztin Krisztián, a Pusztamérgesi Futball és Motoros Club elnöke.

Már zajlottak a selejtezők, amikor az irodában még lázas munka folyt: díjakat kellett rendelni az oklevelekhez, méghozzá nem keveset! Minden kategóriában „stílusos” jutalmak várták a legjobbakat, hiszen az oklevélen és a játék örömén kívül az is egyfajta értékmérője a sportvetélkedőnek, hogy mennyire veszik komolyan önmagukat és a benevezőket a szervezők, azaz mivel jutalmazzák a dobogósokat.

Sportzsákok, ivókulacsok, ping-pong ütők találtak gazdára az eredményhirdetéskor, amely után most is hosszú meccsek folytak az asztalokon… amelyek aztán az előtér asztalain folytatódtak, már egészen más szabályok szerint. Babgulyás volt a menü, a kavargatása közben pedig fel lehetett eleveníteni, hogy ki játszott jól és ki kevésbé…
Folytatása következik?
Reméljük!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük