Új kerítés a játszótéren

Új kerítést kapott a Móra Ferenc Művelődési Ház IKSZT intézmény északnyugati oldala. A játszóteret határoló, Védőnői Szolgálat felőli részen lévő kerítést tetszetős és biztonságos kerítés váltotta fel. Nem mintha a régi (és rozsdás) drótkerítés nem lett volna folyamatos és kevésbé biztonságos, de – vitán felül álló – esztétikai értéke jóval kevesebb volt, mint az új, lábazattal ellátott, színes lemez kerítésnek.

A beruházást nem pályázati forrásból, hanem önerőből valósította meg az önkormányzat. Régóta tervben volt már a csere, de forrás híján eddig nem került rá sor. Kis lépés ez községünk életében, amely illeszkedik az önkormányzati intézmények korszerűsítését, felújítását, valamint a településkép javítását célzó intézkedéseinek sorába.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.