WiFi4EU nyilvános internet

Nyilvános és ingyenes internet használatára Pusztamérges községben csak az intézmények közvetlen környezetében (azok jelszóval nem védett hálózatát használva) volt lehetőség. A WiFi4EU kezdeményezés célja, hogy szerte Európában ingyenes wifi-hozzáférést biztosítson a polgárok számára nyilvános helyeken, többek között parkokban, tereken, középületekben, könyvtárakban, egészségügyi központokban és múzeumokban. Jelenleg ez az önerőből megvalósított törekvés – bár egyre több településen kiépül – a falvak számára jelentős kiadást jelent, mert nem csupán a hálózatukat kell fenntartani, hanem az informatikai hátteret is biztosítani kell.

A WiFi4EU kezdeményezés keretében a települések 15 ezer euró értékű utalványra pályázhattak. Az utalványokat wifi-berendezések telepítésére használhatják olyan nyilvános helyeken, ahol még nem áll rendelkezésre ingyenes vezeték nélküli internetkapcsolat.

A PROJEKT

Pusztamérges Községi Önkormányzat a WiFi4EU Program keretén belül a település forgalmasabb pontjaira telepítendő vezeték nélküli internet hozzáférést biztosító (wi-fi) informatikai eszközök beszerzését valósítja meg, közreműködve a támogató szervezettel és a szolgáltatást kiépítő vállalkozással a pályázati portálon keresztül.

A projekt megvalósításának kezdete:
2019. szeptember 01.

Az eszközbeszerzést és a pályázatot részletező újságcikk a Pusztamérgesi Hírlevélben, illetve az online változat (szerkesztés alatt)

A nyilvános internet hozzáférés lehetőségének biztosítása a település forgalmasabb színterein

A befejezés tervezett időpontja:
2021. március 01.

A pályázattal kapcsolatban megjelentetett SAJTÓKÖZLEMÉNY itt tekinthető meg.

 A SPORT és SZABADIDŐ
hasznos eltöltésének lehetősége(feltöltés alatt)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.