HUNGARICANA szolgáltatás elsődleges célja, hogy a nemzeti gyűjteményeinkben közös múltunkról fellelhető rengeteg kultúrkincs, történeti dokumentum mindenki számára látványosan, gyorsan és áttekinthető módon váljon hozzáférhetővé. Az 1982. évi évkönyvben Pusztamérges kialakulásáról a következők olvashatók:

Mérges a középkorban Asszonyszállása néven kun település. Az 1570. évi török adóösszeírás Asszonyszállása pusztán 11 szállást és 1300 db marhát vett számba, ami arra vall, hogy a pusztán a 16. század második felében továbbélt a középkorban jelentős állattartás és állatteleltető szállások léteztek. 1702-ben a Kunsággal együtt a Német Lovagrend tulajdona lett, 1745-től, a Jász-Kun Kerület megváltásától a kerü­lethez tartozott, majd Jászberény város birtokába került. Bedekovich Lőrinc 1799-ben így írta le:

„Kis Kun puszta, melly a’ Districtusok neve alatt hivatik, fekszik 2 Mért­ földre Halastul, határai ezek: éjszakrul Füzes, napkeleírül Kigyós, délrül Szegedi Kereset nevű puszta, napnyugatrul Zsana. A’ földje homokos, vágynak azonban meg­ lehetős kaszállói, essős időben álló vizei vágynak, de erdeje nintsen.”

1850-ben Mérgesen 3 házat vettek számba, 10 „lakosztállyal”, ahol 35 személy élt. Ezek nagygazdák, (bérlők?) szállásai lehettek, ahol családos béresek gondozták az az istállókban telelő jószágállományt. E szállási épületeket az 1862—63. évi kato­nai térkép is föltünteti. A 19. század végén a jászberényi közbirtokosságtól Meszes Mátyás és társai bérelték a pusztát, és a visszaemlékezők szerint jószáglegeltetésre használták.

1902-ben egy vállalkozó szellemű szegedi pénzember, Ormódi Béla vásárolta meg a jászberényiektől és kedvező föltételek mellett azonnal fölparcellázta. Egy lánc (1200 négyszögöl) földet 90 forintért adott, de a kortársi leírás szerint „,..a legszegé­nyebb emberek néhány korona foglaló biztosítása mellett hozzájuthattak a földhöz,” és az árát részletekben törlesztették. A visszaemlékezés szerint a föld árának negyed­ részét kellett kifizetniük, a többire részletfizetési engedményt kaptak. Ormódi 1903-ban 300 magyar holdon szőlőültetvényt telepített, s hogy ehhez munkaerőt biztosít­ son, az új község kijelölt belterületén 600 négyszögöles házhelyeket osztott és 40 munkáslakást épített.
Az újabb parcellázás hírére ismét megmozdult a táj földéhes parasztsága. Jöt­tek a szomszédos szegedi földről, a halasi és dorozsmai határból, de távolabbról, Kistelekről, Sándorfalváról is. „Egyik ember csalta ide a másikat.. .szegény emberek jöttek, mert mindig azok vándorolnak, akik nincsenek megelégedve a sorsukkal.” Ormódi 5—10 magyar hold területű parcellákat osztott, és a kis pénzű szegényparasz­ tok többnyire egy parcellát vettek, de a nagyobb földhöz jutás vágya ide is vonzotta a tőkeerős, nagy jószágállománnyal rendelkező környékbeli gazdákat.

A parcellázás évében a 4237 kat. hold kiterjedésű Pusztamérges legnagyobb bir­tokosa még maga a vállalkozó Ormódi Béla volt. A földvásárlók közül Meszes Mátyás korábbi nagybérlő a kiparcellázott falumagtól északkeletre, egy tagban kb. 500 holdat birtokolt. Kiterjedt majorja bizonyára már akkor fölépült, amikor még bérlője volt a pusztának.

Dobó István szeged-királyhalmi nagygazda 360 lánc földet vásárolt Mérges pusztán. Ő maga nem költözött át mérgesi tanyájára, hanem fogadott gazdálkodóval irány íttatta a munkát. Földjén 10 kommenciós béres dolgozott, 40 ökörrel. Miután Miklós nevű fia 1910-ben megnősült, ő vezette a gazdaságot a mérgesi tanyán. Dobó gazda híres lótenyésztő volt, lovakat „futtatott”, ezért a környéken Futó Dobónak emlegették. (Adatközlő Dobó Miklós, sz. 1885. gyűjtés 1970-ben). Pusztamérges 1902-ben készült kataszteri térképe a határban, É-ról D felé ha­ ladva — Ormódi Bélán kívül — az alábbi birtokosokat tünteti föl : Nagy János István Dorozsmáról, Gyuris Antal Dorozsmáról, Dobó István Szegedről, Wolford (Sátán) Antal szegedi, Pap Ferenc, Víg József, Berta Imre és György, Darázs Ferenc, Bari Pál, Mészáros József, Lőrik (Kripány) István, Csuka István, Tanács György és Ördög Illés (szegediek), Csóti Pál és Mátyás, Lajka Fe­renc „Szegedi tanya 203.”, Mucsi András, Ördög Pál, Szűcs István kisteleki, Tóth János Dorozsmáról, Répás (Kocsonyás) József, Kalmár József, Meszes  Mátyás (birtoka a felparcellázott belterülettől ÉK-re, a VIII., XXIV., XXVI. dűlőben terül el, az 1521. helyrajzi számon majorság látható, négy épülettel : az egyik alaprajzából ítélve úri lakás, ettől kb. 100 m-re cselédház és gazdasági épületek voltak), Ördög János és Illés, Császár Ferenc, István és Pál, Babarczi János, Csonka Ferenc, Ballá Imre és András, Kocsis Imre, Lovászi Ádám (2 parcellát bírt), Rutai (Galuska) Imre (2 parcellát bírt), Kis (Kos) József Szegedről, Módra István, Budai Pál, Sziládi István (halasi, 2 parcellát bírt), Farkas János, Halasi tanya 744., Brinkus Mihály, Monostori József, Kovács Imre, Soós István, Körösi István, Zeleji Antal, Csipkó József, Molnár Antal, Lévai János, Bugnicz Péter, Szélpál Miklós, Sándor József és neje Szegszárdi Júlia.

A kimért belterülettől K-e,

a XXIX. dűlőben: Kazi Antal, Daka Antal, Csá­szár János, Szegei Péter, Kovács György, Virág Péter, Ormódi Béla nevén 2 parcella,
Kovács Imre, Szűcs Pál, Hija (? nem Héja?) Pál, Hija Mátyás, Fábián Antal, Or­módi Béla, Szabó Galiba András, Király Ferenc; a dűlőút másik oldalán,
a XXVIII. dűlőben: Lajtos Balázs, Túri Ádám, Daka Antal, Daka Mihály, Veszelovszky Ferenc, Király István, Horváth (Bagó) Károly, Pesti Antal, Erdélyi Ferenc, Gombos József, Móra János, Szűcs József — Ormódi Béla —, Pap Antal.
A XXVII. dűlőben: Ábrahám Imre, Ábrahám Antal, Ábrahám Mihály, Szalma György, Ábrahám János, Rácz István, Gál Lajos, Szélpál József, Horváth János, Buvári Ferenc, Buvári József, Hódi János, Ormódi Béla (tíz parcellán), Pap Mihály, Fehér Péter, Török József, Joó Mihály.
A XXX. dűlőben: Bugnicz János, Sándor István, Sándor Antal, Rácz István, Magyar Lajos, Szabó Ferenc, Boros József (fél parcellát bírt), Molnár Mihály (fél parcella), Ormódi Béla (hat parcella), Kis Sándor, Rigó Anna, Puskás István,
A XXXI. dűlőben: Soós János, Magyar János, Kispál Péter, Bagány József, Csipak Antal, Krajkó János, Szabó Mihály, Kiri Mátyás, Katona János, Szécsi Anna, Miklovics Pál, Ormódi (négy parcella), Dakó Mihály, Börcsök József, Ismét Ormódi birtokteste és rajta 3 épület, a szegedi határszélen.
XXXII. dűlőben: Kispál Péter, Lantos Eszter, Pap Antal, Lantos Farkas, Tanács István, Hajdú Sebők Júlia, Ismét Ormódi, Erdődi József, Belső Átokháza 48.
XXXIII. dűlőben: Szabó Galiba István és neje, Szundi Erzsébet, Halas tanya 742., a többi parcella még Ormódi Béla nevén.

Említsük meg az átlagosnál több földet birtokló parasztgazdákat: Mucsi András kb. 200, Wolford Sátán Antal szeged—alsótanyai nagygazda kb. 150, Kalmár József és Sándor József kb. 100-100 hold földet vásároltak Mérgesen. A szegedi Tanács György és Ördög Illés kb. 60 holdon, Pap Ferenc kb. 50 holdon telepedett meg. Úgy tudjuk, hogy Pap Ferenc az alsótanyai Tiisöksorroi kerekedett föl és a mérgesi homo­kon először fődgunyhót épített. Pap Antal, Sándor Antal és Szabó Ferenc kb. 40-40 holdat, Kispál Péter 30 holdat vett. A többi, 1902-bó’l ismert telepes 1-2 parcellán kezdte a gazdálkodást. A kiosztás évében 20 gazdának volt tanyája, többnyire az említett birtokosoknak.

Már 1902-ben megindult a falu benépesülése is. Szabályos, téglalap alakú falu­ magot hasítottak ki, ahol hosszában két utca és két faluszéli házsor, keresztben két utca telkeit árulták. 1902-ben a faluban 22 ház épült fel.

Az 1903-ban telepített ún. „nagytelep” után 1906-ban létesült a 130 holdas Grüner-féle Hungária szó’lőtelep, 1908-ban a Kiss Ferenc-féle szőlőtelep, amelyeket az Ormódi által ültetett „nagytelep”-hez hasonlóan a faluban letelepült szakmányos munkások műveltek. A parcellázás és az úri birtokosok létesítette szőlőtelepek von­zását mutatja, hogy míg 1900-ban Mérges pusztán 184 ember élt, addig 1910-ben Pusztamérgesen, azonos területen 2012 személyt írtak össze. A benépesedési folya­mat — mint látható — nem a semmiből indult, hiszen a századfordulón néhány bérlő nagygazdának állattartó tanyája volt a pusztán, ahol számos cseléd élt — ám a par­cellázás után nyolc évvel több mint kétezer ember népesítette be a korábban kietlen, néhol buckás, néhol erdősített homokpusztát. A lakosság 70,2 %-a tanyán, 29,8 %-a a faluban élt (1910). Pusztamérgesen a falusi lakosság aránya a vele egy időben létesült pusztai településközségekénél magasabb, ami az Ormódi-féle telepítés egyik céljával, szőlőművelő szakmányosok faluba telepítésével magyarázható.
Mérges 1908-ban alakult önálló községgé, addig Kiskunmajsához tartozott.
1926-ban a kiépült szeged—alsótanyai gazdasági kisvasút egyik szárnyvonalának végállomása lett, ami tanyai termelőinek megkönnyítette a városi piac elérését.
Érdemes a két szomszédos homoki község gazdaságainak termelési szerkezetét összevetnünk.

Művelési ágak 1935-ben
 ÖttömösPusztamérges
szántóföld1215 kat. hold2288 kat. hold
kert8 kat. hold54 kat. hold
rét183 kat. hold405 kat. hold
szőlő274 kat. hold724 kat. hold
legelő88 kat. hold409 kat. hold
erdő82 kat. hold105 kat. hold
náda6kat. hold34 kat. hold
földadó alá nem eső114 kat. hold218 kat. hold
 1970 kat. hold4237 kat. hold

Öttömösön a községhatár 61,6%-a, Pusztamérgesen 54%-a volt szántóföld, a legelő és a szőlő aránya viszont Pusztamérgesen volt nagyobb. Ennek az a magya
rázata, hogy Pusztamérgesen több volt a nagygazdaság és az úri birtokosok — mint láttuk — több nagy szőlőtelepet létesítettek. Öttömösön nem voltak ilyen szőlőtele­ pek, ám tanyás gazdaságaiban jelentős volt a szőlőtermesztés : egy gazdaságra több mint 1 kat. hold szőlő jutott. A rét és a legelő aránya Mérgesen megközelítette a 10-10%-ot, ami arra mutat, hogy a belterjes szőlőkultúra mellett számottevő állat­ tenyésztést is folytattak — ha nem is mindig ugyanazon gazdaságban.

Birtokszerkezet 1935-ben
birtokkategóriaöttömösi gazdaságokpusztamérgesi gazdaságok
számaterületeszámaterülete
1 kat. hold alatti, szántó nélküli2111 k.h.8738 k.h.
1 kat. hold alatti szántóföldes 11 7 k.h. 24 13 k.h.
1-5 kat. hold 112 310 k.h. 154 560 k.h.
5-10 kat. hold60 422 k.h. 99 703 k.h.
10-20 kat. hold 29 423 k.h. 69 957 k.h.
20-50 kat. hold 19 560 k.h. 23 663 k.h.
50-100 kat. hold4 237 k.h. 8 548 k.h.
100-200 kat. hold3409 k.h.
200-500 kat. hold1342 k.h.
500 kat. hold felett
 2561970 k.h.4684233 k.h.

A gazdaságok több mint fele mindkét tanyaközségben 5 kat. hold alatti törpe­ birtok volt. Az alacsony aranykorona értékű homokföldeken pedig a törpebirtoko­sok jelentős része képtelen volt rentábilis gazdálkodásra, s csak napszámba járással, részes munkavállalással tudta családját, alacsony életszinten fenntartani. Számos szegényparaszt család alól kicsúszott a föld. A 10 holdon felüli kisparaszt gazdaságok száma Pusztamérgesen több és arányuk is valamivel magasabb, mint ÖttömÖsön.
100 holdon felüli nagygazdák — a Dobó, Mucsi, Wolford Sátán család tagjai — csak Pusztamérgesen éltek. 1949-ben Pusztamérges 2198 fó’nyi lakosságából 670 személy (30,7%) élt a falu­ ban, 1528 (69,3%) külterületen, 27 így a község a maga nagyságrendjében számottevő falumaggal rendelkező tanyás településnek mondható.

A két szomszédos homokpuszta parcellázása jelentős népmozgást eredménye­ zett, amely bizonyos mértékig „levezette” a környékbeli parasztok földéhségét. Hon­ foglalók vagy inkább menekülők voltak-e a századforduló táján lezajló belső vándor­ lás részesei? — teszi föl a kérdést FŰR LAJOS, S megállapítja, ezt ma is nehéz eldön­teni. 28 Igazat kell adnunk neki, mert tapasztaljuk, hogy a Duna—Tisza közi futó­ homok meghódítóit a „Vadnyugat” farmer-nemzedékeihez hasonlító kortársi pár­ huzam ma is vissza-visszatér. Több emberi sorsot megismerve közelebb juthatunk a kérdés eldöntéséhez.
A telepesek nagy része valóban menekülő volt: a szegényparaszt a földszerzés, a törpebirtokos a nagyobb föld, a kisgazdái lét reményében hagyta oda korábbi lak­helyét, menekült szűkös léte vagy kiszolgáltatott helyzete kötöttségeitől. Amire vál­lalkoztak, merészség volt, de a századfordulón már nem számított úttörésnek, hiszen a szegedi puszta homokos járásföldjein 1852 óta több ezer parasztcsalád igyekezett hasonló körülmények között megvetni a lábát. Tudták tehát, mire vállalkoztak, és tanultak is elődeiktől. A homok megkötése kitartó szorgalmat, a kialakított speciális munkaeszközökkel (högyhúzó, bakity, szalmahenger) való fáradozást, a föld árának törlesztése beosztó takarékosságot követelt. Akik erre képesek voltak, azok többnyire gyökeret vertek a homokpusztákon. A kérdésre úgy válaszolhatunk, hogy a telepesek zöme menekülő is volt, és honfoglaló is: részese egy nagy települési, népesedési folya­matnak, amelynek már az utolsó hullámaival került új lakóhelyére.

Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve,
1982/83-2. A szegedi táj tanyái.
(Szeged, 1989)